
A legrégebbi legendák a szövetségi törvényhozás hófehér épületének fekete rabszolgák általi felépítéséhez fûzõdnek. Az egyik kimerült munkás, úgy hírlik, elaludt a leendõ kongresszus 1794-ben megkezdett alapozásnak helyszínén. A szerencsétlent nem vették észre, az amerikai demokrácia szentélye így az õ kriptájává vált, amelynek kövei közöl immáron több mint két évszázada próbál meg kopogással és kaparászással kiszabadulni.
A ma Capitolumi dombnak hívott egykori Jenkins-dombon fekete macskák tanyáztak hajdan az építkezés kezdete elõtt. A munkálatok során megsemmisült a barlang, amelyben laktak, s elpusztultak a kölykök is. A "démonmacska" azóta is keresi kicsinyeit a hatalmas épület alagsorában, s vészjósló megjelenése mindig nagy bajt jelent. 1918 november 1-jén például egy rendõr fekete macskát látott a elsuhanni a kongresszusban. Ahogy közeledett felé, az állat árnyéka egyre nagyobbra nõtt, majd egy szemvillanás alatt az egész jelenség eltûnt. Másnap egy 90 halottal járó tömegbeleset történ a New York-i metróban. A macska tappancslenyomatai - vagy legalábbis az ahhoz hasonló kopások - ma is ott láthatók a törvényhozás kõpadlóján.
De ott bolyong a kongresszus folyosóin John Lenthall építésvezetõ szelleme is, akire 1808-ban ráomlott a szenátus és a legfelsõbb bíróság volt tanácstermének födémje, valamint a két nagy egykori ellenlábas, Daniel Webster és Henry Clay képviselõ kísértetei is. Õk ugyan nem itt haltak meg, de életükben annyit és olyan vehemenciával vitatkoztak egymással az épületben a rabszolgaság és az unó szellemérõl, hogy errõl a szokásukról a túlvilágon sem tettek le.
Fel-feltûnik olykor a néhai Preston Tullabee képviselõ is, akit pisztolyával 1890. február 27-én sebzett itt halálra egy Charles Kinkaid nevû újságíró. A honatya erõsen nehezményezte, hogy a tollnok megszellõztette románcát az egyik fiatal hivatalnoknõvel, ezért fülön ragadta, de a riporter egy lövéssel vett elégtételt a támadásért. A lépcsõt, ahol a halálos incidens történt, fekete foltok csúfítják, amelyek a babona szerint nem a kövezet hibái, hanem a grádicsokon azóta is Kinkaidet keresõ Tullabee elhullajtott lemoshatatlan vércseppjei.
A szellemhadsereg derékhadát azok az föderációs katonák adják, aki az észak-déli polgárháború alatt itt lehelték ki a lelküket. A kongresszus kupolatermében ugyanis 1861-63 között kórház mûködött, és sokakat a legkomolyabb orvosi beavatkozás sem tudott megmenteni. A csaták elülte után a személyzet tagjai nem egy esetben látták, hogy a rotunda kordonkötelei kilengenek, s hogy az élõ emberek elõtt olykor kékzubbonyos katonák árnyai bukkantak fel.
A teremõrök eskü alatt tett vallomásai szerint a 19. század végén a kongresszus szobrai szilveszterkor, éjvíz idején leléptek talapzatukról és táncra perdültek. Volt aki azt is látta, hogy a polgárháború idején egymás ellen harcoló északi Grant tábornok (a késõbbi elnök) és a déli Lee tábornok kezet fogott egymással.
Az amerikai kongresszus legelõkelõbb kísértete John Quiny Adamsé, aki elnökségének lejárta után - az amerikai történelemben egyedüliként - visszatért a képviselõk soraiba. Adams 1848. február 21-én a felszólalása közben összerogyott a képviselõház régi kamarájában. Az idõs képviselõt a házelnök hivatalába vitték, ahol két nap múlva meghalt. A heverõ, amelyen a szíve megszûnt dobogni, a mai napig is a helyiségben található, amelyet azonban azóta a hölgyek olvasószobájává alakították át. Adamst a képviselõ hölgyek és a kongresszusi alkalmazottak is több alkalommal látni vélték, a szobában körbejárva, üres tekintettel és önelégült mosollyal, mintha egy felszólalásra készülne.