2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Ufókra vár!

Ufókra vár!
Léteznek-e értelmes lények rajtunk kívül, találkozhatunk-e velük valaha is, és ha igen, akkor annak milyen következményei lehetnek az emberiségre nézve? Egy magyar csillagász elõadása nyitotta meg azt a konferenciát, amelyet e héten Londonban a Brit Királyi Akadémia rendezett meg.

Szegény Giordano Brunót (1548-1600) az inkvizíció kegyetlenül meghurcolta, majd máglyán elégette. Bûne többek között az volt, hogy fennen hirdette: a végtelen Univerzum végtelen számú lehetõséget rejt arra, hogy ott élet lehessen.
kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%

Ufo- scifi sztorid van? küldd el nekünk a szerk[kukac]zug.hu címre!
Nem véletlen, hogy éppen az olasz gondolkodóról nevezték el azt a nemzetközi díjat, amelyet az értelmes civilizációk kutatásáért ítélnek oda a legjobb szakembereknek. Büszkék lehetünk, hiszen tavaly Almár Ivánt érte a megtiszteltetés s nem véletlenül: a magyar csillagász több évtizede dolgozik azon, hogy rábukkanhassunk a Földön kívüli civilizációk nyomára.

Almár Iván „ûrlény-skálája” Almár e héten az angol fõvárosban elõször sajtótájékoztatón, majd elõadásában ismertette az általa kifejlesztett úgynevezett London skálát, amely azt hivatott jelölni, hogy az esetlegesen észlelt és vizsgált jelek, illetve esetlegesen „befogott” élõ organizmusok milyen eséllyel jelenthetik (majd) azt, hogy Giordanio Brunónak négyszáz évvel ezelõtt immár bizonyosan igaza volt. A London-skálán maximális, 10-es érték például akkor adható, ha egy komplex (nem egysejtû), a földitõl alapvetõen eltérõ (tehát például nem DNS-t használó), életben lévõ organizmust földi laboratóriumban sikerül megvizsgálni, és megerõsíteni, hogy ez egy Földön kívüli életforma.

Hogy egyelõre nemhogy komplex organizmust, de egyetlen élõ sejtet (vagy annak nyomát) sem sikerült kimutatni a Földön kívül? Igaz. Hogy ûrtávcsöveink legfeljebb egy-két „gyanús”, a mi bolygónkhoz legalább néhány paraméterében hasonlatosnak vélt égitestet (exobolygó) találtunk a végtelen ûrben? Igaz. Ám a szakemberek egy része változatlanul hiszi: a kapcsolatfelvétel elkerülhetetlenül eljön… csak idõ kérdése.

Nyolcszázezer év utazás Ami azt illeti, a szándék nem újkeletû. Hogy mást ne említsünk, 1900-ban a Francia Tudományos Akadémia 100 ezer frankos díjat tûzött ki annak, akinek elõször sikerül felvennie a kapcsolatot egy földön kívüli civilizációval. Jellemzõ a tudomány akkori állapotára, hogy a díjkiírók kitétele szerint a jutalom a Marsra nem vonatkozik, hiszen biztosra vették, hogy a Mars lakott bolygó! Lehet mosolyogni, de azt is érdemes elképzelni, hogy a megállíthatatlanul száguldó tudomány hol lesz száz év múlva a maihoz képest!

Ma még azt mondjuk, hogy pusztán a hozzánk legközelebbi – 4 fényévre keringõ – csillag, az Alfa Centauri C elérésére 870.000 évre volna szükségünk, ha az Apolló ûrhajók sebességét vesszük figyelembe. Ma még azt mondjuk, hogy az ugyanezt az utat 43 év alatt teljesítõ – a fénysebesség tizedrészére (c/10) – felgyorsított ûrhajók célba- és hazajuttatására Földünk teljes energiafogyasztására volna szükség. Ma még azt mondjuk, nem állnak még rendelkezésünkre olyan fény-, lézer- vagy rádiótávcsövek, amelyek nemcsak a távoli galaxisok „apró” pontjait, hanem az azokon esetlegesen létezõ életet is észlelni tudják. Minden állítás igaz. És mégis: a kutató, az elõre tekintõ emberi elme sohasem adja fel a reményt, hogy egyszer elérheti az elérhetetlent.

3. típusú találkozás

Mégis, milyen feltételek együttes megvalósulásának kellene bekövetkeznie, hogy létrejöhessenek a „Harmadik típusú találkozások”? Elõször is: a földihez hasonló élet kialakulásához egy olyan bolygóra, amely a saját napjától egy meghatározott távolságra kering. Ezen a bolygón az éghajlati paramétereknek egy nagyon szûk hõmérsékleti tartományban kell maradniuk, hogy folyékony víz álljon rendelkezésre. Ezernyi egyéb feltétel mellett legfõképpen: ennek az életnek, és ezen belül a reménybeli civilizációnak, az évmilliárdos idõtengernek éppen abban az évszázadaiban kell a miénkhez hasonló szintre jutnia, amikor mi, földlakók is képesek vagyunk a kapcsolatfelvételre.

És ha mindez megvalósul is; ha „õk” és mi is képesek volnánk az elképzelhetetlenül nagy távolságok leküzdésére; ha létre is jönne a kapcsolat, vajon mi lenne mindennek a vége? Az emberiség története nem más, mint a végtelen háborúk története. Vajon megszabadulhat-e vérengzõ természetétõl az ember, ha idegen civilizációval találkozik, és az idegen (fejlettebb?) civilizáció vajon nem akarná-e igasorba hajtani a földlakókat? A szakemberek jó része éppen a fentiek miatt óvja az emberiséget attól, hogy létérõl különféle mesterséges jelekkel „tájékoztassa” a világegyetemet. Véleményük szerint a Harmadik típusú találkozás csak bajt hozhatna ránk. Almár Iván nemzetközi elismerése jól jelzi, sokan hiszik, hogy egyszer mégis lesz értelme a most bemutatott London skálának.